Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • foldoraja4
    foldoraja4
  • hovirag
    hovirag
  • csibe
    csibe

Lecsófőző délután 2014

Lecsófőző délután Augusztus 9-én délelőtt elrendeztük a kultúrház udvarán a sátrakat és a padokat, a klubteremben az ulti versenyhez az asztalokat. Minden készen állt a délutáni kezdéshez. Az égiek az idén is velünk voltak és ragyogó napsütésben kezdődött a délután.

Az udvaron kifeszített molinó elsőre „nagyarcúnak” tűnt: Lecsófesztivál. A résztvevők azonban rácáfoltak erre és tényleg igazi fesztiválhangulatot teremtettek.

A baráti társaságok délután három órára megtöltötték a kultúrház udvarát. A lecsófőző délutánok történetében rekord számú, tizenöt csapat 19 bográcsában rotyogtak a megmérettetésre szánt lecsók. Az idén először nemzetközi volt a program: Mexikóból is érkeztek hozzánk amigók németekkel kiegészítve. :)

Hagyományos lecsó most sem volt, mindenki különlegességgel készült: volt Pipedera, Dejó, Hawaii, vadas, tradicionális, csirkemájas, boglári, kolbászos, tökös hivatalos, vegyes; füstölt oldalasos, virslis, natúr, sak-suka, tojásos; tepertős és lecsós lecsó is.

A versenyben résztvevő csapatok: Mexikó (Takács Jani és barátai); KPSB (Nagy András és barátai); Nomádok (Kazánhegy); Május 1. (Kincses Gyula); Önkormányzat (Képviselőtestület); Táncoslábúak (Tánccsoport); NNÖK (Német Önkormányzat); Önkéntes Tűzoltó Egyesület; Újdonsültek (Karafi Viki és családja); Tégla Center (Csákvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület); Pesti Gengszterek (Rafael család barátai); Aranylecsó (Szelle Ákos és baráti köre), Décsei Jocó; Sportegyesület; Vadak (Ottó Csaba és barátai).

Örömmel vettük, hogy a különböző civil szervezetek, családok és baráti társaságok ismét elfogadták meghívásunkat és részt vettek programunkon.

A hűtőtáskákból és a kosarakból előkerültek a sütemények, üdítők és jóféle italok is. Hangos beszélgetés, nevetés és vidámság közepette készültek az ételek. Már nem is meglepetés, ismét nehéz dolga volt a csak lányokból és asszonyokból álló zsűrinek. Idén sem volt „ehetetlen” minőségű étel. A számozott tányérokban érkező ételek készítője a zsűri előtt ismeretlen maradt, ezért a hétfős csapat páratlanul és pártatlanul tudott dönteni a helyezésekről.

I. NNÖK – boglári lecsó

II. Tánccsoport – vegyes lecsó

III. Décsei Jocó – szalonnás, tepertős lecsó

Gratulálunk a helyezetteknek és a helyezetleneknek! Köszönjük a zsűri hozzáértő munkáját: Mohl Anna, Bárdos Tiborné, Maca néni; Bauer Györgyné, Klári; Nágl Jánosné, Róza néni; Terjék Sándorné, Juci néni; Ulrich Ferencné, Aranka; Toldi Dénesné, Margit.

Minden csapat Frész József és Sárosi Ferenc minőségi borából kapott egy-egy üveggel. A helyezettek az Eggenberg söröző (Szabó Dezső) által felajánlott díjakat kapták.

A kultúrház klubtermében már két órától megszállott ulti játékosok „tömege” keverte a lapokat. A 4 fő alig fért be a terembe. Hol voltak megint a többiek? Az idei évben a Tirhold János emlékversenyen a győzelmet nagy harcban id. Terjék Sándor szerezte meg. A bodméri zsugások a lecsófőzőkkel karöltve az idén nem jöttek el.

A majdnem estébe nyúló fesztivál „hangulatfelelőse” az idén az ismét más összetételű FETIB együttes: Rafael Tibor és szaxofonos barátja volt. A nap végét a fiatalok „kérésére” disco zárta. A keverőpult mögött két tehetséges, feltörekvő DJ (Rátkai Zoli és Rózsahegyi Dávid) nyomta a zenét.

Az egész napos program lebonyolításában Jókai Erika, Rátkai Zoli, Peringer Viktor, Somogyi Dávid és Sárosi Ferenc, valamint a résztvevő csapatok segédkeztek. A szervezőknek, a kegyes időjárásnak és nem utolsósorban a csapatok aktív közreműködésének köszönhetően egy jó hangulatú, sikeres délutánt tudhatunk magunk mögött. 

Köszönjük a résztvevőknek, a támogatóknak és a lebonyolításban segédkezőknek a munkáját. Jövőre augusztusban ismét találkozunk!

 

 

Képviselőtestület

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 16.00
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 14.30-16.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Borbély Eszter
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Jersey Diána

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.. Telefonszám: (06-22) 354 332
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Katonka Ágnes
 

Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig

 
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

 

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito