Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • foldoraja4
    foldoraja4
  • hovirag
    hovirag
  • csibe
    csibe

Felhívás a Natúrparki települések lakosaihoz

Pro Vértes Nonprofit Zrt.A Pro Vértes Nonprofit Zrt. felhívást tesz közzé a Vértesi Natúrpark településein élők körében a településeket, helyi népszokásokat, természeti és kultúrtörténeti értékeket, hagyományokat bemutató film elkészítésében való segítség nyújtására.

A felhívás részleteit a cikk további részében közöljük.

 

Tisztelt Natúrparki lakosok!

A Pro Vértes az idei évtől kezdődően egy filmet forgat a Vértesi Natúrpark természeti és kultúrtörténeti értékeiről, településeiről, hagyományairól és népszokásairól. Terveink szerint a film két részből fog állni, az első részben a natúrpark településeit mutatjuk be, kb. 7-10 percben, a második rész pedig az értéktár lenne. Ebben kerülnének bemutatásra a természeti kultúrtörténeti értékek, hagyományos tevékenységek, gazdálkodás stb.. A terepi szemlékhez már hozzákezdtünk, a természeti és kultúrtörténeti értékek számbavételét már tavasz óta készítjük. Tájékoztatást kaptunk a települések rendezvényeiről is, de szeretnénk minden településnek az életébe „mélyebben” betekinteni, egy-egy helyi kézművest, „híres embert” és az általa végzett tevékenységet jobban megismertetni a településsel is. Ennek érdekében minden településen meg fog jelenni stábunk.

Szeretnénk megkérni Önöket, hogy ötleteikkel, elképzeléseikkel, terveikkel, legkedvesebb történeteikkel forduljanak hozzánk, hogy aktív résztvevőként Önök is részeseivé váljanak ennek az alkotó munkának. Minden ötlet, nézőpont, tevékenység érdekes lehet. Továbbá kérünk mindenkit, hogy a forgatási idő alatt segítse munkánkat és legyen türelemmel az esetleges fennakadások miatt.

A film elkészítését a Pro Vértes támogatja, így ezzel lehetőség nyílik térségünk értékeinek képi megörökítésére is. Ezzel párhuzamosan tovább folyik a natúrparki értéktár gyűjtemény alapján a 18 évvel ezelőtt megjelent Vértesi Natúrpark monográfiájának újbóli kiadása. Kérjük, hogy aki bármilyen dokumentummal, képi vagy tárgyi emlékkel segíteni tudja munkánkat, az tegye meg. Korábbi segítő munkájuk alapján dokumentum gyűjteményünk közel 3000, a fénykép gyűjtemény pedig több, mint 10000 darabból áll.

Mindkét alkotásnak a tárgyszerű gyűjtés és bemutatás mellett az is célja, hogy a terveink szerint megalakuló Natúrparki Oktatási Közösség számára is értékes tananyagul szolgáljon e könyv és a filmek, melyből a következő nemzedék nemcsak megismerheti szűkebb hazáját, hanem talán ezen keresztül olyan gyökerei alakulnak ki, melyekkel a tágra nyílt világban is olyan OTTHON-ként tekintenek szülőföldjükre ahova bárhonnét jó hazajönni.

Segítségüket előre köszönjük.

Viszló Levente

Pro Vértes Nonprofit Zrt.

8083 Csákvár, Kenderesi u. 033/7 hrsz.

e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Viszló Levente: 70/330-3852

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 16.00
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 14.30-16.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Borbély Eszter
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Jersey Diána

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.. Telefonszám: (06-22) 354 332
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Katonka Ágnes
 

Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig

 
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

 

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito