Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • foldoraja4
    foldoraja4
  • hovirag
    hovirag
  • csibe
    csibe

Bárdos József kiállítása

Bárdos József kiállítása Egy rendhagyó kulturális eseménynek adott helyszínt szombaton a Vértesboglári művelődési ház kiállítóterme. Bárdos József, aki falunk szülöttje, örömmel hozta el és szeretettel mutatta be festményeit az érdeklődő közönségnek. Megvallom, ahogy körbenéztem az állványokon nyugvó képeket, döbbenetes érzés fogott el. A témák nagy részét a falu részletei nyújtották, egy ember szemszögéből, akinek szívében még ott lapulnak kitörölhetetlenül a fél évszázaddal ezelőtti emlékek.

 

Bár korán elkerült Vértesboglárról, Bárdos József igazából egy percre sem tudott elszakadni ettől a településtől. Még mindig állnak a vén eperfasorok, a sejtelmes pincék, a varázslatos játszódombok, melyekhez megannyi élménye fűződik. Festményeiben tapintható valami megmagyarázhatatlan, lélekből áradó ragaszkodás, tiszteletteljes alázat, ami jellemzi ecsetvonásait. Az alkotó jelenleg Tatabányán él, de sokszor látogat haza szeretett szülőfalujába.

Egy tartalmas délutánt töltöttünk el együtt, minden résztvevő nevében tisztelettel köszönöm Józsefnek ezt a szép élményt, és kívánok még sok-sok munkával teli alkotóévet.

Az ajándékba kapott festményt pedig, ami a templomunkat ábrázolja egy utcarészlettel, a művelődési ház főbejáratánál helyezzük el, és büszkén mutatjuk meg a betérő látogatóknak. Még egyszer szívből köszönjük ezt a csodás ajándékot, és mindig szeretettel várunk haza.

 

Sztányi István

Az eseményen készült további fotók itt megtekinthetők

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 16.00
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 14.30-16.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Borbély Eszter
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Jersey Diána

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.. Telefonszám: (06-22) 354 332
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Katonka Ágnes
 

Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig

 
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

 

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito