Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • foldoraja4
    foldoraja4
  • hovirag
    hovirag
  • csibe
    csibe

Falunapi, gyermeknapi forgatag

Falunap 2017 A 125 éves évforduló ünnepének fényében nem feledkeztünk meg a gyermekekről sem, számukra próbáltunk minél több érdekes programmal színesíteni a délutánt. A képeken nevető, vidám arcok jól sugározzák az esemény hangulatát. Sok embert sikerült vendégül látni a füves udvaron, és négyféle finom étellel kínálni. Az ünnepi rendezvényen adtuk át településünk kiváló embereinek az önkormányzat által adományozott kitüntetéseket. A legszebb pillanatok ezek az esztendőben, amikor fejet hajtunk azok előtt, akik kiváló munkájukkal, szorgalmukkal, teljesítményükkel felhívták magukra a környezetük figyelmét. 

 

Posztumusz „Vértesboglárért” kitüntetésben részesült a tűzoltó egyesület volt parancsnoka, a közelmúltban elhunyt Bálint Attila

„Vértesboglárért” kitüntetésben részesült a Vértesboglári Tűzoltó Egyesület kollektívája. 

Vértesboglár Díszpolgára kitüntetésben részesült Szelle Kálmánné.

A kitüntetett személyek munkáját a közönség vastapssal köszönte meg.

A kitüntetések átadása után az óvodások táncos bemutatója következett, majd az iskolások csoportja lépett fel, a sort az ifjúsági tánccsoport zárta. A gyermekek bájos mosolya, az ügyes mozgás, a gyönyörű ruhák gondos felkészítésről árulkodtak. A hagyományokat őrző bemutató, táncos lábak fergeteges sikert arattak a résztvevők körében.

Egy színvonalas, színes napnak lehettünk részesei, megható ünnepi aktussal, sok-sok vidámsággal, finom ételekkel. Szeretném megköszönni azoknak az embereknek a munkáját, akik feláldozták ezt a napot arra, hogy másoknak örömet szerezzenek.

Sztányi István

Az eseményen készült összes fotó itt tekinthető meg.

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 16.00
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 14.30-16.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Borbély Eszter
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Jersey Diána

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.. Telefonszám: (06-22) 354 332
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Katonka Ágnes
 

Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig

 
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

 

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito