Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • foldoraja4
    foldoraja4
  • hovirag
    hovirag
  • csibe
    csibe

Felhívás: Polgárőrség újraszervezése

Felhívás Tisztelt Vértesboglári Lakosaink!

A közelmúlt sokkoló eseményei arra késztetnek bennünket, hogy elkezdjük a Polgárőr Egyesület újjászervezését. Sajnos a vezető, Deckert László súlyos betegsége miatt nem tudja a feladatot ellátni, és a tagság soraiban nagy lemorzsolódás történt, az Egyesület gyakorlatilag működésképtelenné vált. Az elmúlt esztendőben polgárőreink mintegy 4000 órát töltöttek a település utcáin és közterületein, aminek jó közbiztonság és gyakorlatilag bűneset nélküli időszak volt a következménye. Bármilyen gyanús esetben volt kihez fordulni, jelenlétükkel és a figyelő szolgálattal elriasztották a „hívatlan látogatókat.” 

Bővebben: Felhívás: Polgárőrség újraszervezése

Bűnmegelőzési hirdetmény Mindenszentek és Halottak napjára

Tánchíreink a 2016-os évből

Szüreti felvonulás és bál, 2016Tisztelt Olvasó! Vértesbogláron hagyományosan működő Ifjúsági és Felnőtt tánccsoportjaink számos fellépést tudhatnak maguk mögött az idei esztendőben. Ezekről adunk most tájékoztatást alábbi cikkünkben.

Az idei évet Gánton a Sváb-bálon kezdtük, ahol a bál előtti nyitó műsor részesei lehettünk, mint már nagyon sokszor. A következő már itthon volt, a Vértesboglári Német Nemzetiségi Önkormányzat által rendezett hagyományos Tollfosztó bálon.

A februárban megrendezésre kerülő felnőtt farsangon egy kis kiruccanást tettünk a múltba, egy kisdobos avató műsorral, ahol az alapító táncosok avatták az ifiket, megmutatva, hogy nem csak a táncban jártasak.

Bővebben: Tánchíreink a 2016-os évből

Meghívó ünnepi megemlékezésre

RocketTheme

Meghívó

Szeretettel meghívjuk 2016. október 20-án 17.00-kor tartandó ünnepi megemlékezésünkre a Művelődési Házba.

Iskola pedagógusai és diákjai

 

 

 

 

Bővebben: Meghívó ünnepi megemlékezésre

Álláspályázat (ÁMK igazgató)

Vértesboglár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

Vértesboglár Általános Művelődési Központ 

ÁMK igazgató (óvodavezető) 

beosztás ellátására. 

Bővebben: Álláspályázat (ÁMK igazgató)

Fejér Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 141/2016. (IX.29.) önkormányzati határozata


Felhívás a 2016. október 2. napjára kitűzött országos népszavazáson való részvételre 

A Fejér Megyei Közgyűlés határozott véleménye, hogy a 2016. október 2-ára kitűzött népszavazás bel- és pártpolitikán felül álló nemzeti ügy. Olyan horderejű kérdésben kell a választópolgároknak állást foglalniuk, amely kérdésre adott válasz hosszú távra meghatározhatja majd egész Fejér megye, de tágabb értelemben valamennyi magyar ember jövőjét. 

Bővebben: Fejér Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 141/2016. (IX.29.) önkormányzati határozata

Pályázati felhívás (fodrászüzlet)

 

 

 

Önkormányzat tulajdonában álló fodrászüzlet

bérlet útján történő hasznosítására

 

Bővebben: Pályázati felhívás (fodrászüzlet)

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 16.00
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 14.30-16.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Borbély Eszter
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Jersey Diána

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.. Telefonszám: (06-22) 354 332
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Katonka Ágnes
 

Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig

 
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

 

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito