A falu

.

Érdemes tudni rólunk, hogy azon kevés falvak egyike vagyunk, amelyen nem hosszában megy végig az országút, hanem keresztben. Így aztán nemcsak a Vértes széle vagyunk, de talán a legszélesebb falu is a Vértesben.

Ennek az adottságnak köszönhetően a falu legnagyobb részén csak hírből ismerjük az autóforgalmat, így a csend, a tiszta levegő és a biztonságos közlekedés nálunk természetes, hozzátartozik a mindennapjainkhoz.

Mitől friss még a levegő nálunk? Hát attól, hogy szinte mindig fúj a szél, és nemcsak a falu szélén!

Nagyon jó lenne, ha lenne lehetőségünk egy szélerőmű létesítésére (ezt viszont persze a falu szélén).

A település életére jellemző a gazdag programkínálat, az intenzív közösségi élet. Minden hónapban több rendezvényünk van, ahol a falu apraja-nagyja jól érezheti magát, illetve szívesen látunk magunk között idelátogató vendégeket is. A teljesség igény nélkül, néhány kiemelt esemény: adventi hétvégék, nemzetiségi karácsony, tollfosztás, télűző mulatság.

Ez az honlap is, amit most olvas, közösségi összefogással készült, illetve frissül!

Örülünk, hogy nálunk járt, kérjük látogasson el hozzánk személyesen is!

Az elkövetkező programokat keresse az események között, míg az elérhető szálláslehetőségekről a Szolgáltatások menüpont alatt tájékozódhat.

Az alábbi hivatkozásokra kattintva, további információkhoz juthat rólunk:

A falu környezete

Demográfiai adatok

Híres emberek, díszpolgárok

Megközelíthetőség

Digitális térkép

Partnerkapcsolat

 

Vissza | Nyomtatás | Lap tetejére