Bodzadélután a Művházban
Június 9-én csütörtök estefelé bodzaillattal telt meg a levegő a Művház kiskonyhájában. Sikerült kipróbálni azokat a recepteket amelyeket meg szerettünk volna ismertetni a falu lakóival. Készült bodzás sütemény fortyogott a bodzakrém, jól sikerült a bodza üdítő is, és sütésre várt a bodzás palacsinta.
A bodzaíz netovábbja a bodzakrémmel töltött süti, ahogy ezt sikerült megállapítani a betérő vendégeknek, majd másnap a Németországba, a testvértelepülésünkre tartó autóbuszon utazó 40 embernek is!
Találkozzunk jövőre e sokoldalúan felhasználható növény ünnepén, amikor ismét mindekit szeretettel várunk majd és a jelszó: hodzá-bodzát!
A receptek a következők voltak:
Bodzakrém
Hozzávalók:
0,5 l tej
5 tányér bodzavirág
2 evőkanál liszt
3 evőkanál cukor
2 tojás sárgája
Elkészítése:
A virágokat beáztatjuk a fél liter meleg tejbe. 4-5 órán át itt hagyjuk, majd leszűrjük. 4 dl tejet felforrósítunk, közben a maradékot elkeverjük a cukorral, liszttel és tojássárgájával. A forró tejet óvatosan belekeverjük, és lassan felfőzzük a krémet. Folyamatosan keverjük. A forrástól számítva még két percig főzzük, hogy ne legyen lisztízű. Még melegen poharakba töltjük, vagy hidegen süteményre kenjük.
Bodzás sütemény
Muffinnak indult, de végül tepsibe került a tészta.
Hozzávalók:
25 dkg liszt
1 cs sütőpor
10 dkg margarin
2 tojás
10 dkg cukor
1 cs van.cukor
csipet só
1 dl tej
7 kanál bodzaszörp
1 citrom héja, leve
3 tányér bodzavirág leszárazva
Elkészítése:
Az olvasztott margarint habosra keverjük a cukorral, sóval, citromhéjjal és levével. Hozzáadjuk a 2 tojást és a szörpöt, beleszitáljuk a sütőporos lisztet, végül belekeverjük a bodzavirágot. 180 fokra előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük.
Bodza üdítő ital
6-8 tányér virág
80 dkg cukor
2 cirtom felkarikázva
100 db-os citrompotló
A hozzávalókat egy 5 literes üvegbe rakjuk, feltöltjük vízzel, és 2 napra letakarjuk. Naponta kb. kétszer megkeverjük. A leszűrt finomságot hűtőszekrényben sokáig tárolhatjuk (ha marad).
Bodza bundában
Sűrű palacsintatésztába mártjuk a virágokat, és bő olajban kisütjük. Porcukorral, bodzakrémmel, akár vaniliakrémmel tálaljuk. Figyeljünk rá, hogy a bodzavirágon a leszedés után is maradjon virágpor, mert így lesz igazán zamatos az édesség.