Felhívás parkosításra

2011. 10. 25.

Mol logo       Ökotárs logo       Zöldövezet logo

 

Tisztelt Vértesbogláriak!

A Mol-Ökotárs által meghirdetett „Zöldövezet" program keretében sikeresen létrehoztunk egy látvány és illatkertet, közösségi összefogással, civil szervezetek és az itt lakók segítségével a megújult művelődési ház udvarán. A bíráló bizottság a nyertes pályázók köréből kiválasztotta a legjobb megvalósult projektet, melyet honlapján bemutatott, egyesületünk pedig ismételten megkapta a 600 ezer Ft. pénzösszeget. A támogatásból szeretnénk növényeket vásárolni és folytatni a közterületek parkosítását, fásítását. Célunk a falu fő látványosságának, a templomtérnek és az épület környékének szebbé tétele, örökzöldek és árnyékot adó fák ültetésével egy impozáns, barátságos környezetet kialakítása. Jó lenne egy olyan teret varázsolni, ahol az emberek megpihenhetnek és beszélgethetnek egymással.

Ismét szeretnénk kérni a lakosságot, a civil szervezetek tagjait, hogy vegyenek részt a munkákban és segítsenek megvalósítani az elképzelést, hogy a jövőben együtt gyönyörködhessünk a természet és az épített örökség harmóniájában!

Találkozó a templom előtti téren, október 29.-én 8 h-kor. Szükséges munkaeszköz az ásó, kapa, lapát, csákány. ( Szíveskedjenek valamilyen szerszámot magukkal hozni)

Vértesboglár Község Tűzoltó Egyesület                           Vértesboglár Község Önkormányzata

Vértesboglári Egyházközség

Segítségüket a szervezők nevében előre is köszönöm,

Sztányi István

 

Vissza | Nyomtatás | Lap tetejére