
Tájékoztató az IKSZT beruházásról
Az önkormányzat 2008-ban beadott IKSZT pályázatának bírálata után 2010 szeptemberében kezdődött el a beruházás, amely 2011. január 15-én műszaki átadással ért véget. Előrelátható volt, hogy az elnyert összeg kevés lesz az épület teljes felújítására, ezért úgy döntöttünk, hogy a tető rendbetételét önerőből megkezdjük. Ehhez a Vértesboglárért Közalapítvány 3,6 millió forint anyagi segítséget nyújtott adomány formájában; a hiányzó 2,8 millió forintot az önkormányzat saját költségvetéséből biztosította. Az eddigi felújítások után a színpad képe már nem illeszkedett a megújult épület belsejéhez, ezért ismét segítséget kértünk a Közalapítványtól és további 750 000 Ft támogatást kaptunk. Ebből elkészítettük a színpad homlokzatának teljes faburkolatát, valamint elvégeztettük a járófelület csiszolását és lakkozását.
A projekt összesen 43 millió forintot tartalmazó pénzösszegéből 27 milliót költöttünk épület felújításra, közel 6 milliót berendezési tárgyakra, bútorzatra, eszközökre, 4 millió forint takarja a projektköltségeket, 6 milliót pedig bér- és működési költségekre fordíthatunk a jövőben. A beruházás keretében megvalósult az épület teljes vakolása, hőszigetelése, nyílászáróinak cseréje, valamint a belső helyiségek festése, járólapozása és napkollektorok felszerelése a használati meleg víz biztosítására. Megépült a belső udvaron egy babakocsi és kerékpár tároló, valamint új létesítmény az akadálymentesített mosdó. A közösségi térben telefax, fénymásoló, szkenner, információs pult és 6 db számítógép áll a látogatók és dolgozók rendelkezésére. A lakosság részéről számtalan játékot és növényt kaptunk, melyekkel igyekeztünk otthonosabbá tenni a belső tereket.
Az intézmény az ÁMK kereteiben működik, de a munkatársak mellett sok segítő aktivista is dolgozni fog. Közös gondolkodással és megvalósítással próbálunk a megújult épületbe nyüzsgő életet vinni. Nagy lendülettel kezdtük meg a munkát és színes programokkal várjuk az érdeklődőket. Továbbra is kérjük látogatóinkat, hogy jelezzék ötleteiket, elképzeléseiket, amivel jobbá válhat a jövő háza. A hét minden napján működő intézmény 2 munkatárs (Nacsákné Hornyik Erzsébet és Hadlacki Adrienn) négy órás foglakoztatásával valósul meg, akik készséggel próbálnak segíteni legjobb tudásuk szerint az embereknek ügyes–bajos dolgaik elintézésében. Az önkormányzati hivatal is az épületbe helyezte át fogadó irodáját, valóban fő célunk az, hogy minden egy helyen, könnyen elérhető legyen a lakosság számára. Olyan teret próbáltunk létrehozni, amely civil csoportok, baráti társaságok és egyének számára biztosíthat találkozási helyet, jelenthet kapcsolódási pontot. Jó lenne szakítani azzal a jelenlegi életvitellel, hogy esténként bezárkózunk otthonainkba és kizárjuk a külvilágot. Az ember társas lény, szüksége van élő kapcsolatokra és közös beszélgetésekre. Elsődleges szempontunk, hogy olyan programokat és rendezvényeket kínáljunk, amelyekre érdemes betérni, ami érdekes és hasznos kikapcsolódást jelenthet akár családok számára is.
Várjuk szeretettel meglévő és leendő vendégeinket meghirdetett programjainkra (melyekről a Hírmondóban, a faliújságokon és a honlapon is tájékozódhatnak), illetve várjuk a programok színesítésében vállalkozó kedvű lakosaink szíves segítségét és javaslatait.
A beruházás kapcsán készült fotók itt megtekinthetők.