A hintón járó Mikulás

Piros palástját magára öltötte és ismét meglátogatta szeretett gyermekeit jóságos vendégünk, a vén, nagysüveges csodatevő. Szombat délután még mély csend honolt a Mikulás-ház udvarán, mikor begördült pompás hintóján. Erőtől duzzadó paripái nagyot fújtattak, és már indultak volna tovább. De még hátra volt a legfontosabb tennivaló, roskadásig telerakni ajándékkal a feneketlen puttonyt, hisz sok-sok gyermek várja már türelmetlenül a meglepetést. 

Lassan minden a helyére került, a krampuszok is felültek és már gurult is a rejtelmes fogat. Kezdett sötétedni, a csengettyűk a lovak nyakában ütemesen csilingeltek, mintha angyali zenekar játszana a levegőben... 

  A látvány misztikus volt, kicsit mesebeli. A Bodméri kultúrház előtt szívélyesen integettek a várakozó gyerekek, alig várták, hogy bemutathassák a kedves vendégnek a megtanult verset és éneket. Senki sem akart csalódást okozni az öreg jótevőnk. Rövid barátkozás után továbbindult a fogat Vértesboglárra. A kis faluba már belopakodott a sötétség, a szemek már nem láttak messzire. Az utcákon csoportosan álldogálók feszülten hegyezni kezdték füleiket és figyelték a zajokat. Egyszer csak ütemes kopogás hallatszott a távolból, csilingeléssel keveredve. Kétség nem fér hozzá, ilyen zenét csakis a Mikulás paripái tudnak előadni. Ezt évente csak egyszer, ünnepi hangulatban és nyitott szívvel tudjuk meghallani. A vén nagyszakállú örömmel hallgatta a gyermekek produkcióit, és jó szívvel osztogatta a gondos kezek által becsomagolt ajándékokat. Mire körbejárta a falu utcáit, ki is ürült a puttonya, el is fáradt kellőképpen, jólesett visszatérni házának udvarára, ahol szülők, gyerekek várták forró italokkal, édes süteményekkel.

Amikor szemét körbejáratta a vidám tömegen, úgy gondolta, hogy a csillogó szemekért, a boldog mosolyokért ismét érdemes volt ezt a hosszú utat megtenni.