Megható, szívbe markoló megemlékezés helyszíne volt Vértesboglár, ahol a svábok kitelepítésének 70. évfordulójára gyűlt össze a falu lakossága, és a Németországból érkező érintettek. Mintegy tízen eljöttek azok közül is, akik még szemtanúi voltak ennek a szörnyűségnek, de még öregségükre sem tudták elfelejteni azt az 1946. májusi napot, amikor indulni kellett a vasútállomásra. Őket egy tollvonással megfosztották otthonuktól, és embertelen módon kitoloncoltak hazájukból. 100 kg csomagba pakolhatták értékeiket, ennyit ért egy család munkája, a generációkon át összespórolt kis ház, az életet adó föld, az istálló az állatokkal, egy pillanat alatt semmivé vált minden.
A kétnapos rendezvény a „Múltidéző” kiállítással kezdődött, a sok-sok megkopott fénykép és a mindent elmondó dokumentumok sokasága visszahozta a régi idők hangulatát, lélekben ismét találkozhattunk őseinkkel, szeretteinkkel. A szemek gyengéden simogatták az öreg, ölbe tartott ráncos kezeket, csodálattal nézték a gondosan vasalt szoknyák, blúzok korcait. Ez mind hozzánk tartozik, ezek az apró jelek mind a mi múltunk felejthetetlen részei. Ezek az emberek mutatnak nekünk példát ma is kitartásból, arra tanítanak, hogy soha nem szabad feladni, minden csapás ellenére talpra lehet állni, és újra kezdeni. Mindent elölről, a semmiből, fogcsikorgatva, ahogy Ők tették Németországban, a kényszer szülte új otthonukban.
A megnyitó után szekerekre ültünk, és elindultunk a faluból kivezető úton a vasútállomás felé, ahogy 70 évvel ezelőtt. A lovas fogat szomorú gondolatokkal a hátán komótosan ballagott, utasaiknak ismét a fülükbe csengett az akkori paták kopogása, újra feltárult előttük az út, ami a semmibe, a bizonytalanságba vezetett. Egy öreg néni megpróbálta elmondani az évtizedek múltán sem felejthető érzéseit, de hangja sokszor elcsuklott. Nehéz szavakba önteni azt a bánatot, ami akkor a szívekbe fészkelte magát. A fehérre meszelt kőkereszt még ma is ott áll a vén akácfa féltő ölelésében a falu szélén, a keresztre feszített Jézus meleg tekintete most is reményt sugároz. Ezt mindenki magával vihette a hosszú útra, és talán Ő adott erőt a talpra álláshoz. Visszafelé útba ejtettük a Kálvária-hegyi pincesort, ahol a helyi gazdák borait kóstolgattuk, baráti beszélgetés közben.
A délutáni ünnepi megemlékezésen beszédet mondtak a község elöljárói, a Német szövetség megyei képviselője, valamint díszvendégünk, Tessely Zoltán a körzet országgyűlési képviselője. A rendezvényt az óvodások nemzetiségi műsora és a helyi tánccsoportok fergeteges előadásai színesítették.
A nap másik fontos eseménye a Pyrbaum-Vértesboglár testvér települési kapcsolat 25. évfordulója volt. A két község vezetőinek méltató beszéde után került sor az ünnepi alkalomra készített, kézműves ajándéktárgy átadására, amely a települések címereit mintázta meg a neves évszámmal. Talán a sors keze is benne volt abban, hogy éppen egy Német kisvárossal sikerült együttműködési szerződést kötni és olyan kapcsolatot kialakítani, amelyet élő, baráti szálak tartanak egyben. Az ünnepi alkalmat a Mányi Die Eber Kapelle zenekar óriási műsora tette felejthetetlenné.
A második napon Német szentmisén vettünk részt, majd a helyi iskolát látogattuk meg és meghallgattuk annak történetét. Ebéd után került sor a kitelepítési emléktáblánál egy rövid megemlékezésre és koszorúzásra. Ezt követően a temetőben virágokat helyeztünk el a II. világháborúban elhunyt falubeliek emlékére, majd visszafelé betértünk a Béke-téri pincékbe egy borkóstolóra. A tájház is megszépült az ünnepi alkalomra, jó volt benézni és megszemlélni a gyönyörű berendezést, a gondosan megvetett ágyat, a szépen elrendezett ruhákat és emlékeket. Mintha megállt volna az idő, itt minden eredeti, kopott, szúette, emlékeket rejtő és gondolatokat ébresztő darab. A múlt után visszatértünk a jelenbe, és megnéztük együtt a Vértesboglári filmet, a kétszer foglalt mezőről készült alkotást. Bár sokszor láttuk már, de mindig csodálatos döbbenettel hat a szemünk elé táruló szépség, amit gyönyörű környezetünk csak fokozni tud. Ebből az alkotásból minden vendégünk kapott egyet ajándékba, amit haza visz és neves alkalmakkor ismét megnézhet. Ez egy darab, egy becses emlék a szülőföldről, amelyet egykoron kényszerből kellett elhagyni, és amit soha nem lehetett elfelejteni. Sok idő telt el azóta, de mindig jó visszajönni arra a helyre, ahol a bölcső ringott, ahol a gyermekkori emlékek rejtőzködnek. Tisztelt máshol élők, Ti soha nem látogatóba érkeznek hozzánk, hanem haza jöttök.
Sztányi István
Fogászati szakrendelés: dr. Zöld Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 14.00-20.00, kedd, péntek 08.00-14.00