Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • Repce
    Repce
  • sz5
    sz5
  • sz4
    sz4
  • sz3
    sz3
  • sz6
    sz6

Borverseny 2015

Borverseny 2015 Vértesboglár Község Önkormányzata szeretettel hívja és várja a település borosgazdáit 2015. május 10-én (vasárnap) tartandó borversenyére. A nevezéssel kapcsolatos információk megtalálhatók a szórólapokon és a hirdetőtáblákon. A borverseny délutánján, 14 órától minden kedves érdeklődőt várunk a versenyre nevezett borok kóstolására, beszélgetésre a Kálvária melletti pincesoron.

Bővebben: Borverseny 2015

Akiért a harang szól

Frész József emlékére A „hűtlen” barát, Frész József emlékére

Nem szólt, és nem búcsúzott, váratlanul és némán indult a végső útra. Mert az Úr magához szólította, tiszteletre méltó kezét felé nyújtotta, és szeretettel várja a mennyek országába. Oda, hová csak a legjobbak juthatnak, az igazak, a csalhatatlanok.

Te nem csak önmagadnak éltél, próbáltál segíteni mindenkinek, szinte soha nem tudtál nemet mondani. A Teremtő hatalmas, érző szívvel áldott meg, ami tudott fájni másokért is. Hiányozni fogsz az idős néniknek, akiket oly nagy szeretettel szállítottál a szentmisékre, az ismerősöknek, akikhez mindig volt pár jó szavad, a barátoknak, akikkel sokszor beszélgettél, a falu lakóinak, akik érdekében fáradhatatlanul dolgoztál. S hogy munkád nem volt hiába való, arról ékesen mesél a felújított templom, az új kálvária a keresztekkel, a diszkréten megbúvó temető a nyugalmat árasztó, rideg szépségével.

S ha vasárnap a szentmise után leülünk a barátokkal a pincében, a széked már üresen marad, a poharad is hiába vár. Csak mi, barátok hisszük azt, hogy aki nem búcsúzott el, az még visszajön. Égjen most érted a kegyelet gyertyája, lángja jelképezze azt a fényt és meleget, amit életedben sugároztál.

A barátaid nevében azt kívánom, hogy nyugodj békében, tekints le ránk odafentről, és imádkozzál érettünk!

Sztányi István

Körzeti megbízott fogadó órája

Körzeti megbízott Tisztelt Lakosok!

Takács Ferenc r. törzsőrmester, Vértesboglár-Bodmér körzeti megbízottja minden hónap első hetének szerdai napján 17.15-18.15 között fogadó órát tart a vértesboglári Művelődési házban. Telefonszáma: 06-20-5265199

 

 

Adóügyi tájékoztató

 


Felhívjuk a vállalkozók figyelmét, hogy a 2014. évi iparűzési adó bevallás határideje 2015. június 1. napja.

Bővebben: Adóügyi tájékoztató

Föld órája 2015

Föld órája 2015 Kerek fejét elégedetten hajtotta nyugovóra a jó öreg Föld, mert örömmel töltötte el a tudat, hogy sokan vannak, akik törődnek vele. Hisz sorsa nem lehet közömbös senki számára, mert Ő nem akárki! Ő az, aki inni ad ha szomjazol, étellel kínál ha éhezel, és szépségével lenyűgöz, ha érdekel.

„Gyere közelebb”- Együtt a Földért, hirdettük szombat este a Föld órája rendezvényén a kultúrház nagytermében, ahol vidám sokasággal vártuk a kezdést. Az idén is összejöttünk, hogy közösen töltsünk el egy különleges estét és közben megfogalmazzuk üzeneteinket, kéréseinket a környezet védelmében, a mindennapok cselekedeteibe ágyazva.

Bővebben: Föld órája 2015

Föld órája akció

Föld órája 20152015. március 28-án 18 órától várjuk szeretettel az érdeklődőket az idei Föld órája akciónkon. A programok a Művelődési házban kezdődnek. A hagyományokhoz híven öltözzünk ZÖLD színű ruhákba! Idén először rendezünk Öko-divatbemutatót is, amelyre újrahasznosított anyagokból készült, saját tervezésű ruhákkal és kiegészítőkkel lehet nevezni. 20.30-kor a Templom előtti téren együtt oltjuk le a díszvilágítást és örökítjük meg az idei akció üzenetét. Ezt követően folytatjuk a játékokat és a kalandokat a Művelődési házban, 21.30-ig sötétben, de ha bírjuk, akkor tovább is!

Bővebben: Föld órája akció

Beíratkozás a 2015/2016-os tanévre

RocketThemeÜgyszám: FEB/13/355-2/2015.

Hirdetmény az általános iskolai beiratkozásról

Értesítem az érintett szülőket, hogy a 2015/2016. tanévre történő általános iskolai beiratkozásra az alábbi időpontokban kerül sor:

2015. április 16-án (csütörtökön) 8 órától 19 óráig, 10 órától bemutató óra az első osztályban

                                              2015. április 17-én (pénteken) 8 órától 18 óráig.

Bővebben: Beíratkozás a 2015/2016-os tanévre

Március 15-i megemlékezés

RocketTheme

                                        Meghívó

Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját

a március 12 - én (csütörtök) 16 óra 30 perckor kezdődő ünnepi megemlékezésre.

Program :

        - koszorúzás Streith Miklós és König Mór emléktáblája előtt

        - koszorúzás az iskolai Kossuth domborműnél

                                     Ezután kezdődik a Művelődési Házban az ünnepi műsor.

                                                         „Haza és szabadság, ez a két szó,

                                                   melyet Először tanuljon dajkától a gyermek,

                                                          És ha a csatában a halál eléri,

                                                        utószor e két szót mondja ki a férfi”

Bővebben: Március 15-i megemlékezés

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 16.00
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 14.30-16.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Borbély Eszter
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Jersey Diána

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.. Telefonszám: (06-22) 354 332
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Katonka Ágnes
 

Fogászati szakrendelés: dr. Zöld Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 14.00-20.00, kedd, péntek 08.00-14.00

 
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

 

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito